1956 hőseire emlékeztünk
Abonyi János rektor ünnepi beszédével és koszorúzással emlékezett meg a Pannon Egyetem 1956 hőseiről. Alábbiakban rektor úr beszéde olvasható teljes terjedelémben.
És talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava.
Már véget ér halálos, szörnyű álmunk,
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.
Az őszi szélben a veszprémi tornyok
Megint a magyar zászlót lengetik
S amíg élünk, míg vízzé nem less vérünk,
A magyar zászlót le nem vehetik
Tisztelt emlékező közönség!
Az előbb elhangzott verssel Veszprém fiataljai az akkori budapesti ifjúságnak üzentek 1956 október 26-án. Gondolom, mindannyian érezzük, hogy ez az üzenet nekünk is szól. Az 56-os Veszprémi Vegyipari Egyetem történetét azért kötelességünk minden évben legalább egyszer feleleveníteni, mert olyan értékekről ad tanúbizonyságot, amelyek a jogutód Pannon Egyetem jövőjét is meg kell, hogy határozzák. Ezek az értékek pedig a kritikus gondolkodás, a jövő nemzedékéért való felelősség érzete, és a bátor kiállás egymásért, tágabb környezetünkért és hazánkért. Azért, hogy megértsük, miként törtek felszínre ezek az értékek, röviden tekintsünk át az 56-os forradalom egyetemi események láncolatát.
Az 50-es években minden a szovjet mintát kellett, hogy kövesse. Tekintettel arra, hogy Moszkvában volt olyan felsőoktatási intézmény, amelyik csak vegyészmérnököket képzett, létrehoztak hát ilyet Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Magyarországon is. 75 évvel ezelőtt, 1949. szeptember 26-án 16 oktatóval és 107 hallgatóval kezdte meg működését intézményünk jogelődje.
A szovjet ideológia az oktatásra, a tudományos életre, sőt a diákok mindennapjaira is rátelepedett. A szellemi elnyomás, az igazságtalan eljárások ellen az egyetemek, főiskolák hallgatói szervezkedni kezdtek. Életre hívták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, a MEFESZ-t, majd sorra alakultak a hallgatói körök az egész országban, köztük Veszprémben.
Ez a veszprémi MEFESZ fogja később megfogalmazni azokat az előremutató követeléseket, melyek a forradalom célját adják.
A 20 cél közül csak az elsőt idézem: „Független, semleges Magyarországot, önálló nemzeti külpolitikát, önálló gazdaságpolitikát.”
A forradalom eseményei gyorsan követték egymást, sorra jönnek a napok, melyek mind-mind példaértékűek számunkra:
- 1956 október 15 a kritikus gondolkodás napja:
A városi Hazafias Népfront oktatók részvételével értelmiségi ankétot szervez az egyetem kamaratermében, amelyen a párt politikájával szemben kritikák hangzanak el. - Október 23 Az egyetem összetartozásának első napja
Benedek Pál egyetemi tanár az Egyetemi Tanács szolidaritásáról biztosítja a hallgatókat a Petőfi Színházban megrendezett nagygyűlésen. - Október 24 a környezetünkért a bátor kiállás napja
A hallgatók röplapokon terjesztik felhívásukat a környező településeken. Az egyetem tantestülete kimondja, hogy az egyetem autonóm. - Október 27 a felelősségérzet napja:
Este dr. Benedek Pál vezetésével küldöttség megy a közeli szentkirályszabadjai orosz katonai repülőtérre, megkísérelve, hogy elejét vegyék a szovjet csapatok támadásának. - Október 30 a társadalmi szerepvállalás napja:
Egyetemisták elindítják a Szabad Veszprém Rádiót, mely híreket sugároz több nyelven. - Október 31 a bátorság napja:
Az egyetem diákjai fegyvert követelnek magunknak. Szerencsére a Megyei Forradalmi Tanács elutasította a diákok fegyverköveteléseit. Szerintük a katonaság, a rendőrség és az eddig megalakult nemzetőregységek is elegendőek a rend fenntartására. Veszprémben fegyveres harc nem alakult ki. - November 4 a küzdeni tudás napja:
Budapesten kívül a legnagyobb utcai harcokra Veszprémben került sor. A szovjetek földön és levegőben egyszerre több irányból támadtak. A veszprémi Várnál tartott legtovább az ellenállás, a Vár védhetősége és az egyetemi diákszállók miatt. - November 8. a nagy lelki megpróbáltatás napja:
Országosan 860 főt, Veszprémből 90-et, köztük 58 hallgatót és 3 oktatót deportáltak a Szovjetunióba.
Az ezt követ napok a remény és az egymásért való küzdelem, a bölcs kiállás napjai voltak. Polinszky Károly dékán kétszer is járt a budapesti Ajtósi Dürer sori szovjet katonai parancsnokságon, kérve hogy adjanak információt az elhurcoltakról. Miután eredménytelenül járt, külföldre, az ENSZ-be is eljuttatta a deportáltak névsorát. Kiállásának köszönhetően decemberre visszatértek ez elhurcoltak.
Persze az életek megmentése fontos eredmény volt, karrierek törtek derékba
- Veszprémben 13 oktatót távolítottak el és 32 hallgató kapott kizárást, vagy fegyelmi büntetést.
- 51 veszprémi hallgató és 7 oktató – menekültek a forradalommal rokonszenvező Nyugatra.
A végső rehabilitációra sajnos nagyon sokat kellett várni. 1991. október 29-én ünnepélyesen névre szóló, s az elszenvedett jogsértést pontosan megnevező erkölcsi rehabilitációt tanúsító okiratot vehettek át az érintettek. Kötelezettségünk a nagy elődökkel szemben ezzel a gesztussal nem érhet véget, mindörökké megmarad. Nem csak az a kötelességünk, hogy minden évben megemlékezzünk ezekről a történésekről, hanem az is, hogy tovább ápoljuk azokat az értékeket, melyek az 56-os egyetemistáinkat jellemezték, és amelyekre máig nagyon nagy szükség van.
Kérem ne feledjük, ezek az értékek nem mások mint
- a kritikus gondolkodás,
- a jövő nemzedékéért való felelősség érzete,
- és a bátor kiállás egymásért, tágabb környezetünkért és hazánkért,
Kérem, amennyiben egy picit is elbizonytalanodnánk, visszhangozzon fülünkbe az 56-os egyetemistáink üzenete:
Az őszi szélben a veszprémi tornyok
Megint a magyar zászlót lengetik
S amíg élünk, míg vízzé nem less vérünk,
A magyar zászlót le nem vehetik
